82-es vonal vonalismereti dia sorozat 1. rész

A vonal 1980. január 3.-án indult, akkor még ZIU-9 trolibuszokkal. 2002-ig semmi változás nem volt a vonalvezetésben, csak annyi hogy csuklósok kerültek a vonalra, illetve pár évig BKV Plusz vonal volt. 2002-ben lett hosszabb az Uzsoki utcai kórházig.

A felszállóhely, ami lényegében semmit nem változott.
Még nem volt jelzőlámpa, ami ilyen kis forgalomnál csak feltartotta volna a járműveket.
Füredi utca eleje, ez sem változott sokat.
Vezér utca. Balra a kis szürke épület a már megszűnt 64-es villamos végállomási épülete volt.
Tihany utcai megálló. Hosszú évtizedeken át nem változott, csak nem régiben a Vezér utca felújításával változott meg.
Fogarasi út. Itt már látványosabb a változás, ami a murvás helyen kialakított parkoló és jobb oldalon lévő Hotel miatt van.
Akkoriban még csak 1 troli és 1 busz állt itt meg. Most már 2 troli és 4 busz.
A kereszteződés közelebbről mégegyszer. Annak ellenére, hogy meg van hagyva a 2×2 sávos Vezér utcának a helye még mindnig nincs megépítve. Persze tudom, hogy akkor még nagyobb forgalom lenne, meg nincs is rá pénz, de akkor is furcsa.
Gödöllői utcai megálló akkor még nem öblös megállóban volt. Az oszlopok újrahasznosítva vannak, mivel a villamos az oszlopsor másik oldalán ment.
Távolban a Mogyoródi utcai megálló. Itt igazából a betáplálás a kép mondanivalója.
Mogyoródi utcai megálló után. Nagyjából itt jobbra volt a 64-es villamos 2 vágányú részének vége.
Az Egressy út előtt itt is vezeték túltengés van. Balról jobbra: Egressy út felől az összeágazás a Szugló utca felől érkező 82-es vezetéke. Kicsit hátrébb a balra kanyarodó vezeték az Egressy útra, ami olyan mintha a másik felett lenne. A jobb szélső megy a Szugló utca felé.
Egressy úti kereszteződés. Még jól látszik a 64-es villamos vezér utcára kanyarodó vágányának helye, a másik irány nem volt ilyen szépen kirakva, tőle jobbra. A kép bal szélén a kezelő vezeték mindkét irányba. Itt jól látszik, hogy a balra kanyarodónak nagyon le kellett vágni a kanyart.
Balról érkezik a 77-es vezeték.
Szakaszszigetelő pár a Pósa Lajos utcánál., jobbra meg gaz és gaz.
Komócsy utcai megálló.
A 77-es segédvezetéke (az állította a váltót)…
… majd a váltó és az összeágazás.
Ez a kép biztosan szombaton készült, mert még a 2000-es években is ezen a piaci napon semmilyen parkolási szabály sem volt betartva. Mondjuk adott egy kis gyakorlást mindenkinek a szlalmozásra, centizgetésre. 77-es jobbra, a 82-es balra ment.
Szugló utca a Fűrész utcánál, megálló előtt a szakaszszigetelő.
Nagy Lajos király útja. Ez sem változott sokat, csak a STOP tábla kapott még jelzőlámpát.
Itt csak az éppen haladó trolinak nincs kiszigetelve a kereszteződés. A többinek viszont igen, így a villamosnak is a képen látható troli iránya, illetve a visszafelé haladó troli mindkét villamos keresztje van kiszigetelve.
Szugló utcai lejtő.
A Szugló – Lumumba utcai ív. Itt biztosan valami baleset történt, azért van ez a felhajtás.
Ez a kép máskor készült, mivel itt nincs semmi esemény.
A Lumumba utca kiszélesítése 1,5 sávról kettőre.
A troli éppen a fordulóban van a Thököly úti végállomáshoz.
Lehet ennek a trolinak kicsit nagyobb ívben kellett volna fordulni, így elég nagyot csapódik a szedő. Jól látható a képen is, hogy a szedő nagyobb ívben fordul mint a troli.
A végállomás a másik oldalról.

A második részben megyünk visszafelé.