Szerző és fotók: Leslie Trove – 2026. 08. 20.
Még 2009-ben éppen gimiben voltam (igen, esti suliba jártam), amikor üzenetet kaptam a kollégámtól, hogy hatalmasat szakítottak a trolimmal. Szünetben gyorsan kimentem, mivel csak kb. 300 méterre voltam onnan és lőttem pár képet.
A történet a következő volt. A kolléga, aki vezetett, két részt (osztott műszakot) járt és délelőtt a 81-es vonalon volt. Második részben azaz a délutáni csúcsidőben viszont a 82-es vonalon kellett dolgoznia. Az első két kört még rendesen a 82-esen levezette, majd a harmadik körben kifordult a Füredi útra és a 81-eshez mérten jól felgyorsult a hosszú egyenes miatt. Az áramszedők még rendesen elérték a vezetéket, így fel sem tűnt neki a „hiba”, majd az elágazásnál az elválasztó szigetnél kiugrott és a beakadt felsővezetéket magával vitte egy darabig, amíg az áramszedő vége el nem tört. Hiába nyomott „satuféket” az már késő volt ( a fékezés eredméye jól látható a becsuklott trolibuszon, ahogy sikerült neki megállni). Több felfüggesztésről letépte a vezetéket és a 81-82 kereszteződését is szétrántotta. Tudomásom szerint nem volt személyi sérülés és autó sem szenvedett kárt a felsővezetéktől és a lehulló alkatrészektől.
Az eredmény magáért beszél. Majdnem 2 órán át szünetelt a 81, 82-es trolibuszok közlekedése, 3 felsős kocsival állították helyre a hibát, közben óriási dugó is volt, mivel a szemebjövő oldalra kellett átterelni a forgalmat, hogy a felsősök dolgozni tudjanak, ráadásul ezt a délutáni csúcsban. Ezeken felül pótlóbuszokat is biztosítani kellett a két trolivonalra.
Azt nem tudom pontosan, hogy mi lett a kolléga „jutalma”, de biztosan nem köszönték meg neki. A trolimat már másnap megkaptam egy új áramszedővel és vezetéket is visszaépítették rendesen, így olyan volt, mintha semmi sem történt volna.
További véleményt nem kívánok megfogalmazni, mert mindenki hibázhat (én is szakítottam nem is egyszer, ráadásul egyszer az éjszakai beállásnál). legyen itt a történet végére egy igaz állítás: „Csak az hibázik, aki dolgozik!”





