79-es vonal vonalismereti dia sorozat (önálló rész)
Az ős 79-es viszonylat (amit akkoriban még 78-nak hívtak) 1955. május 16-án indult. A sok módosítás, megszűnés, újraindítás után 1985. december 14-től egészen 2008. augusztus 21.-ig közlekedett klasszikus szakaszon. E nap után előszőr rövidebb lett, majd az önjáró trolibuszokkal kétszer is meghosszabbították a vonalat.
Garay utca végállomásról fordul a 79-es a Nefelejcs utcába.
Landler Jenő utcai megálló, ekkor még közös volt a 78-as trolival. Itt nagyon régóta nem jött troli, ha már az úttesten is lesik a trolibuszt.
Landler Jenő utca, 74-es kereszteződése.
Itt még megvan a Murányi utcai vezeték a Damjanich utca felé. A 70-es vonalnál említettem a jelentőségét.
Dózsa György úti megálló.
Keresztbe a Garay utca felé menő vezeték. A bal oldali a 79-es, jobb oldali a 74-es vezetéke illetve a 73, 76, 78, 79 garázsmeneti iránya.
Bal vezetéket a 75-ös keresztezi és beágazik a 74-es vezetékébe. Háttérben egy ZIU kanyarodik a Váci út felé.
A 75-ös vonallal közös szakasz után
A Váci út másik oldala a metró Árpád hídig tartó hosszabításának átadása után.
Időben kicsit visszaugrunk, mivel a terelt útvonal vezetéke látható, ami a metróépítés ideje alatt használt a vonal.
A Kárpát utcai kanyar. Ha rossz ívben kezdte meg a kanyarodást akkor könnyen ki lehetett menni a vezeték alól. Azért most jobban van kiépítve a kanyar.
Kárpát utca.
Régen az utcának ez a része kb egy méterrel mélyebben volt és akkor még iparvágány is volt itt, ami a sötétbarna gyárépülethez fordult be.
Itt még egyenesen ment a 79-es a Hollán Ernő utcába és nem fordult jobbra a Victor Hugo utcába, mint most.
Szent István park
Jászai Mari tér felé a Katona József utcán fordult ki a Pozsonyi útra.
Katona József utca. Amikor még járt a 15-ös villamos a Pozsonyi úton, akkor a trolik ellenkező irányban tették meg a hurkot, tehát itt jöttek.
A Pozsonyi útról fordul a 79-es a Budai Nagy Antal utcába.
Budai Nagy Antal utcában már a megszokott irányban haladnak a trolik.
A végállomás.
Radnóti Miklós utcai megálló építkezés miatt egy utcával hátrébb van, egy ideiglenes oszlopon a sarkon.
Csanády utcai megálló előtt a segédvezeték (nem látszik, de ott van).
A 76-os 79-es váltója. Ha jól emlékszem ez nem szabványos váltó volt, mert a 79-es állította egyenesbe és nem csengett, Váltót Állít Nem Cseng (VÁNCs)
Victor Hugo utcából fordul a szép pályaszámú (888) 76-os troli.
Kereszteződés után egyből szakaszszigetelők.
Kárpát utca, a troli a Vág utcai megállónál.
Dráva utcai kanyar a Váci út felé.
A Váci úti megálló a Dózsa György út végén, ahol még nem közösködöt a 75-ös trolival.
Az utolsó különálló rész a Garay utca felé
Landler Jenő utcai kereszteződés.
Itt talán a katonai UAZ az érdekes, mert felsővezeték szempontjából semmi érdekes sincs.
A Landler Jenő utcai megálló.
Alpár utcai forduló ahol a Lada is fordul.
Cserhát utcai megálló.
A végállomás.
Körbejártuk a 79-es vonalat is, mármint azokat a részeket, ami különálló volt a 75-ös viszonylattól.