Cegielski Hippolit története

A 75 és 79 trolivonalnak a Hősök terén levő szoborcsoportot hátulról elkerülő felsővezetéke eredetileg bekanyarodott az Állatkerti kőrútra. Egyszer – valami átépítés miatt – ideiglenesen áthelyezték azt a Szépművészeti Múzeum elé és onnan kanyarodott jobbra a Dózsa György útra. A változás délelőttjén az egyik idősebb trolivezető – elbambulva – a megszokott irányba kanyarodott. Az áramszedők persze kiugrottak, a troli pedig lendületét vesztve megállt az Állatkerti kőrúton az áramtalanított felsővezeték alatt. A vezető segítséget kért a diszpécsertől, aki kiküldte a vontatót. A vontatóval rendben elhúzták a feszültség alatti szakasz alá. Ezután a vontatósok mentek a dolgukra a bácsi pedig tovább.
A következő körben újra bekanyarodott az Állatkerti kőrútra. Újra telefonált a diszpécsernek, aki a jegyzeteiből látta, hogy ugyanahhoz trolihoz kérnek vontatást. Így jól leszidta a vontatósokat azért, hogy már egy órája odaküldte őket és még mindig nem teljesítették a feladatukat. Ők hiába magyarázkodtak, a diszpécser haragos maradt. Újra odamentek, újra helyrehúzták a trolit, de tanultak a történtekből. Szépen leparkoltak a vontatóval az Állatkerti kőrúton. Jól is tették. Kb. egy óra múlva nagy csattogással megérkezett melléjük a trolival az öreg. Ők meg indítottak és már rutinosan álltak is elé.
