Maximilián Zsuzsanna története

Valamikor a 2000 évek elején a 81-en dolgoztam. Szokás szerint sikerült megcsípnem a Szentmihályi útnál a HÉV sorompót az Örs vezér tere felé. Álltam ott vagy 15 percet, mögöttem az egész vonal.
Szóval, amikor nagy nehezen megindult a sor, igyekeztem minél hamarabb az Örsre. Amikor bekanyarodtam a végállomásra, irdatlan tömeg várt. A járdát nem lehetett látni annyi ember várt rám. Ajtókat nyitottam, le is szállt az a pár ember, akik még türelmesen végig várták velem a sorompót és ekkor megindult felfele a tömeg. Az első ajtónál, még lent állt egy postás cuccba öltözött 30-as pasi, aki nagyon nyomult felfele és közben mondta a magáét:
- Hol jártál te q…a? Biztos b….i voltál, azért jöttél ilyen soká?
- Igyekezz befelé, ne tartsd fel a többieket -mondtam vissza, de csak mondta tovább a magáét. Nagy nehezen sikerült az ajtókat bezárni és elindulni. A pasi rendületlenül morgott és támasztotta a fülke ajtaját. Ahogy kanyarodtam, láttam, hogy a 44-es, 144-es, 45-ös buszmegállókban is tömegek állnak.
- Látod kis barátom! A buszosok is b….i vannak, azért állnak olyan sokan a megállóban.
Jót röhögtem, mert láttam az arcán, nagyon meglepődött, de már nem mert megszólalni,
mert körülötte is nevettek az utasok. 2 megállót jött. Aki ismeri a helyszínt, az tudja, hogy gyalog 5-ször hazaért volna. Amikor leszállt, dühösen morgott még valamit.
