Azaz a Baross tér – Baross kocsiszín – Baross utca összekötő kezelővonala.
Amikor 1953-ban átadták a Baross utcai 74-es troli vonalat még csak a Damjanich utcai telephely létezett. Ez hamar szűkössé vált a sorban nyílt vonalakhoz szükséges trolibuszok számára. Eleinte a Damjanich utca üres telkein alakítottak ki tárolóhelyeket, majd a 74-es és betétjárata a 74A, (később átszámozták 77-re) bonyolult és hosszú ki-be állásai miatt a Baross kocsiszín Dobozi utcával párhuzamos részén alakították át a csarnokot a trolik részére. Ezt 1955 augusztus 16-án adták át, de ez miatt szükségessé vált a Karácsony Sándor utcai kezelővonal bővítése/módosítása is. A sematikus rajzon bejelöltem, hogy a képek hol készültek. A 7-8-9-10 képek már a Baross kocsiszín trolis részének átadása után készültek.
A kiállás forgalomba a Damjanich utcából a következő volt: Damjanich utca – balra a Rottenbiller utcán a Baross térig, a körforgalom elhagyása előtt a Mező Imre úti (Fiumei út) villamos kereszteződés előtt szedőátrakás a kezelővonalra. Ezután idom kereszteződés a villamossal, majd összeágazás a kétirányú felsővezetékre (innen a Baross utcáig kétirányú volt). A Mező Imre (Fiumei) útról jobbra a Légszesz utcába a villamost keresztezve, majd balra a Köztársaság tér szélén és a Kun utcában haladt. Keresztezte a Népszínház utcai villamosokat, majd tovább a Karácsony Sándor utcán a Baross utcáig. Az utca előtt szétágazás volt (tulajdonképpen egy rugós váltó, amin beállított irány van, de visszafelé a rugó ellenében be lehet haladni a vezetékre amolyan rugós összeágazásként) majd balra a Baross utcára. Itt jobbra a Kálvária tér mögött a Csobánc utcáig, amihez balra kellett kanyarodni a végállomáshoz. A műszaki pihenő itt volt az utca végén, tárolóvezetékkel. Indulás előtt innen fordult vissza a Baross utcára a felszállóhelyre.
A kiállási út teljes hossza a végállomásig: 2930 méter.
A kiállás forgalomba a Baross kocsiszínből a következő volt: Garázsból jobbra kihaladás a Dobozi utcára, majd kb. 60 méter után fordulás jobbra a Baross utcába. Feltehetően volt egy szükség felszállóhely a kiálló trolikhoz, ami valószínűleg a Dobozi utca végén volt. A rendes felszállóhely a Baross utcában egészen közel volt a Mező Imre úthoz, így oda nem tudott volna beállni. Tudásom szerint a végállomásról nem volt kanyarodó vezeték balra a Csobánc utca felé.
Kiállás a Baross troligarázsból: 70 méter.
A beállás a Damjanich utcai garázsba: Baross utcán a Karácsony Sándor utcáig, itt valószínűleg váltó volt (nem találtam róla biztos információt, se képet), ami után jobbra fordult. A Népszínház utcán villamos kereszteződés, majd tovább a Kun utcán a Köztársaság tér mögött. Itt jobbra a Légszesz utcában tovább a Mező Imre (Fiumei) útig. Balra kanyar közben villamos kereszteződés majd pár méter után a szétágazás és jobbra a kőrforgalomban a Baross tér felé. A kőrforgalom után egyből összeágazás a 73-76-os vonalakkal. A Kerepesi úton a Festetics utcánál dupla villamos kereszteződés, majd tovább Tatterstal végállomásig (most benzinkút van a helyén, pont akkora területen, amekkora a végállomás volt annak idején). Itt megfordul és megy vissza a Baross térig, de a Festetics utcánál megint dupla villamos kereszteződés. A tér kőrforgalmában dupla villamos kereszteződés, innen jobbra kifordul a Rottenbiller utcára és megy a Damjanich utcáig. Akkoriban még volt vezeték oda-vissza a Rottenbiller utcában a Wesselényi utca után és a Damjanich utcában is a garázsig.
A beállási út teljes hossza a Damjanich garázsig: 3800 méter.
A beállás a Baross kocsiszínbe: Végállomást elhagyva jobbra a Karácsony Sándor utcába, majd jobbra a Magdolna utcába, majd ismét jobbra a Dobozi utcába. Pár méter után balra be a telepre és be az épületbe.
Beállás a Baross troligarázsba: 800 méter
A távolság számításkor a GoogleMap távolságmérés funkcióját használtam, így ezen adatok csak megközelítőek, nem méterre pontosak.
Először nézzük az rajzot:

A képek a számozás szerint:

1958. Mező Imre (Fiumei) út eleje, balra a Baross tér. Az első emeleti ablakok előtt látszik a szét-összeágazás. A kép alján lévő vágány kanyarodik a Baross tér Kerepesi úti részére.
fortepan_102781 Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet HU_BFL_XV_19_c_11

1967. Fiumei (Mező Imre) út, szemben a 7., 5. és 3. számú ház, jobbra a fák takarásában volt az szét-összeágazás.
fortepan_252370 FÖMTERV Domonkos Enre

1967 Fiumei út. A villamos „felett” van a kanyarodó trolivezeték balra a Légszesz utcába. A nyitott ajtóval álló teherautó vonalában volt a szét-összeágazás.
fortepan_252369 FŐMTERV Domonkos Endre

1961 Köztársaság (II. János Pál pápa) tér 22., Berzsenyi utca sarok. fortepan_102471 Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet HU_BFL_XV_19_c_11

1961. Köztársaság (II. János Pál pápa) tér 21., balra a Légszesz utca. fortepan_102470 Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet HU_BFL_XV_19_c_11

1970. Karácsony Sándor utca a Magdolna (Koltói Anna) utcától a Kálvária (Kulich Gyula) tér felé nézve.
fortepan_150495 Homoródy Károly

1957. Magdolna (Koltói Anna) utca – Karácsony Sándor utca sarok. A kép tetjén a Magdolna utcába kanyarodó vezeték. A másik vezeték érkezik a Baross utca felől, ami jobbra egy szét-összeágazásban folytatódik.
fortepan_9289 UVATERV

1982. Baross remíz (itt már ismét a villamos birtokában van ez az épület). A kép jobb szélén a hordóktól jobbra van a kapu, ahol a trolik befordultak a telepre és az épületbe.
fortepan_253946 FŐMTERV Domonkos Endre

1977. Dobozi utca. A magányos oszlop valószínűleg a troli épületéhez kanyarodó vezetékeket tartotta.
fortepan_207221 FŐFOTÓ

1955. augusztusa után. Az előző képen lévő épület másik fele, a kijárat. Itt fordultak ki a Dobozi utcára a trolik, majd a Baross utcára.
Forrás: Facebook
Aki tudja a kép pontos forrását, vagy a kép készítőjét, kérem ossza meg velem. Köszönöm.

1956. Kálvária tér, szemben a Baross utca, Lujza utca – Dobozi utca közötti házsora. Itt látszik a bal oldali első és második oszlop között, hogy a Karácsony Sándor utcából még ide csatlakozik be a vezeték egy összeágazással. Háttérben a Csobánc utca felé tartó trolibusz látszik.
fortepan_176002, adományozó Chuckyeager tumblr

1957. Kálvária tér – Karácsony Sándor utca sarok. Már csak befelé van meg a vezeték, mivel a másik a Magdolna utcába kanyarodik.
fortepan_5325UVATERV
Ez az kezelővonal 1968-ban szűnt meg, a 74-es vonal meg 1973. szeptember 2-án. A kezelővonal hossza 1953-55 között 1400 méter, majd 1955-től a telep vezetékeivel együtt 1950 méter volt.
A Baross utcai vonal végül 1983. augusztus 15-én indult újra, igaz rövidebb útvonalon 83-as jelzéssel. De ez egy másik történet.
