74-es vonal vonalismereti dia sorozat 2. rész

Szerző: Leslie Trove – Fotók: készítőjük ismeretlen – 2026. 03. 07.

Induljunk visszafelé az ideiglenes Hungária kőrúti végállomáshoz.

A Dohány utca elején igazából a szűk utcán kívül nem sok minden van. Ahogy elnézem akkoriban ritkán akadt el a trolibusz szabálytalan parkolók miatt. Bár ez lehet, hogy csak ezen a képen van így.
Megálló az Akácfa utca után, ami a Lenin kőrút nevet viselte akkor.
A Lenin kőrút kereszteződése, ami természetesen a trolinak volt kiszigetelve.
A szakaszszigetelő, ami most is itt van.
Szövetség utcai megálló. Én nem sokat dolgoztam ezen a vonalon, de nekem úgy rémilk, hogy nem ez volt a megálló neve.
Akkor itt a Rózsák terén még nem volt megálló.
Rottenbiller utcai közös megálló a 73-76-tal. Egyszer itt kellett ugratnom. Felakasztom a rudat a szedő végére, majd intek, hogy mehet. Ez a szokásos eljárás, meg az, hogy lassan elkezd gyorsulni kb. 5 km/h-ra, lehúzom vezeték (sérülés) alá a szedőt, majd a kritikus hely után megáll, visszarakom és mehet tovább. Ebben az esetben ez nem így volt. Intés után szinte lepadlózta, amire akkorát ugrott a troli, hogy kikapta a kezemből a rudat. Persze kiugrott és megrongálta a csövezést. Én meg szépen félreálltam és vártam, hogy megoldja a helyzetet. Mondanom se kell, hogy már a Rottenbiller utca forgalmát is ugratni kellett utána.
A dupla megálló. Üres trolival este, amikor már „sok áram” van a vezetékben és vizes volt a kocka kő, jókat lehetett „driftelni”. Persze nem volt ajánlott, mert könnyen keresztbe lehetett állni.
A Bethlen Gábor tér. Akkoriban itt a 45 fokos levágást használták, és nem derékszögbe kellett fordulni.
Maga a 78-as kereszteződés, ami nem látszik a lombok miatt.
Nefelejcs utca. A megálló még az utca előtt volt, a 79-es meg közös volt a 78-as trolival bent jobbra az utcában. 78-as majd a 79-es kereszteződés.
A teherautó felett látszik a kanyarodó vezeték a Murányi utcába, amit még a felvonulás alatt használtak a 74-es visszafordítására (is). Szedőátrakás után lehetett befordulni, váltó nem volt.
István utca vége a Dózsa György úti megálló a 79-es viszonylattal közösen.
Jól látszik a 79-es vezetéke keresztben.
A 74-es pár méter múlva összeágazik a balról érkező 75-ös vezetékével.
Ajtósi Dürer sor és a szakaszszigetelő.
A Népstadion úti megálló. Itt most van váltó a 74-es viszonylatnak.
Akkor itt volt a 74-es váltója, a távolodó troli éppen alatta van.
74-es fordul a Május 1 útra.
Itt sokat változtak az irányok. A képen láthatóból már csak a balról érkező kanyarodó van meg, a többi eltűnt. Itt a szemből érkező és balra kanyarodó váltó le volt szerelve.
A 72-74-es összeágazása, ami úgy néz ki, mintha a 74-es váltója lenne átrakva ide. Összeágazásokon nem nagyon volt alumínium doboz.
Manapság nem lehet már ilyen autó nélküli utcát fotózni.
Váltó segédvezetéke az első kereszttartón, majd a második oszlop után a váltó. Távolban egy 74-es fordul jobbra.
Az utolsó kanyar jobbra az ideiglenes végállomásra.

A külső szakaszról nincs dia sorozat, pedig érdekes lenne, főleg a felüljáró és a Kassai térig tartó rész. Viszont Csáktornya park végállomásról van 2 rossz minőségű dia felvétel.

Ez a kép valószínűleg később készült, mint a fentebb bemutatott sorozat, mert itt már megvan a 74A váltója és vezetéke.
Sajnos ez a legrosszabb felvétel az összes közül.

Ezzel a 74-es vonal rövidített változatának végére értünk.