Felsővezeték mentes utakon a nápolyi Solarissal

Szerző és fotók: Leslie Trove – 2026. 06. 22.

Még 2004-ben, amikor elkészültek az olaszországi Nápolyba kerülő trolik, akkor kihasználtuk a felsővezeték nélküli üzemmódot. Itt nem kellett félni, hogy lemerül az akku, mert ezekben dízelmotor-generátor páros biztosította a szükséges menetáramot. A végén leírt történetettől eltekintve sehol sem volt vele gond. Jártam Óbudán, Újpesten, Újpalotán és Gubacsidűlőn is velük. Jó idő is volt, meg lehetőség is volt, amit ki kellett használni.

Hősök tere. Végre mehettem ellenkező irányba, amerre tudomásom szerint soha nem ment trolibusz. Ezt nem lehetett kihagyni.
Ez és az előző kép ugyanakkor ugyanott készült. Igen, tudom az egyik kép túl világos a másik túl sötét lett. Ráadásul egyik sem tükrözi a troli igazi színeit.
Olof Palme és Zichy Mihály út kereszteződése előtt (ha a troli irányát nézzük). Itt egy kis pihenőre álltunk meg. Igen, valakit autóval, valaki biciklivel érkezik a ligetbe pihenni, én viszont „saját” trolibusszal. Na jó, ez csak vicc lett volna.
Ugyanott a másik oldalról.
A Füredi lakótelepre is ki kellett menni, oda amerre nem járt troli.
Szándékosan úgy lett fotózva, hogy „úgy látszódjon”, mintha nagyfeszültségű felsővezetéken lenne az áramszedő.
A másik oldalról már nincs jelentősége a felengedett szedőknek.
Gubacsidűlő, Határ út villamos megálló előtt. Itt éppen úton voltunk a Soroksári út egyik régi gyártelepére bútorért.
Soroksári út, nem messze az előző helytől.
Itt már a gyárudvaron voltunk, éppen pakloják be a bútorokat.
A bútorszállítási feladat teljesítve Újpesten. Kicsit hihetetlen, de ez az utolsó négy kép egy napon készűlt!

Ehhez a szállításhoz van egy történet is. A Könyves Kálmán kőrúton a Vajda Péter utca előtt a zöld lámpára várva leállt a dízelmotor. Mindenki műszaki hibára gondolt, míg nem kiderült, hogy minden rendben van, egyet kivéve: az üzemanyagtartály szondája felakadt, ezért folyamatosan azt jelezte, hogy van benne üzemanyag. Nem volt. Persze ez a délutáni csúcsidőben történt. Akkor a szerelők elsétáltak a Kőbányai útnál lévő benzinkúthoz és vettek egy marmonkannát, amit megtankoltak, majd vissza. 5 liter be, légmentesítés, majd be a kútra, ahol félre volt téve a pisztoly, mert csak egy fizetés volt engedve a bankkártyával egy nap. Megtankoltunk és folytattuk az utat. De amíg várakoztunk és feltartottuk a forgalmat, addig a BKV fődiszpécser felhívott, hogy miért tartjuk fel a forgalmat és különben is mit keresek ott trolibusszal. (Hozzátartozik, hogy minden forgalmi próba/teszt előtt be kellett jelenteni, hogy kint leszünk egy próba trolival. Mivel a BKV felsővezeték hálózatát használtuk, így ez nem volt kérdés.) Mikor modtam neki, hogy kifogyott a gázolaj, akkor nem akarta megérteni, mert csak azt hajtogatta, hogy akkoris menjünk onnan, mert a trolibusz árammal megy. Akkor a 75-ös már évek óta nem járt ki a Népligetig. Végül kb. fél óra múlva elmentünk onnan és a Könyves Kálmán kőrút újra üres lett. Ja, nem. A dugó akkor sem lett kissebb, hiszen csúcsidő volt.

Hamarosan folytatom.