A 78-as szorosan kapcsolódott mindig is a 70-es troli vonalhoz, mivel a nagyobbik részben együtt futottak. 1953-ban a 70-es vonalnak új betétjárata lett a 70A, ami lényegében a mostani 78-as elődje, igaz akkor még nem ment ki a Baross térig, hanem a Murányi utcáig (Hernád – Peterdy – Murányi utca útvonalon) járt. 1956-ban kapta meg a 78-as viszonylatszámot. 1957 májusában útvonala módosul és a Nefelcs utcán keresztül éri el Baross teret. Ekkoriban még oda-vissza a Nefelcs utcában járt, majd 1963-ban került át a Baross téri irány a Bethlen Gábor utcába.
Ez a dia sorozat a 70-es vonallal közös részét nem mutatja meg, csak azt ahol konkrétan a 78-as jár. A maradék részhez a 70-es vonal dia sorozatát ajánlom.
Sajnos nem túl jó minőségű felvétel, de a lényeg látszik. A végállomás nem sokat változott, csak pár éve került hátérbb, közelebb a Bethlen Gábor utca felé.
Első megálló az István utca. Itt még a kereszteződés előtt volt a megálló.
Dembinszky utca a 74-es vezetékével. A 70-es vonal diáinál emltettem, hogy a 74-es terelve közlekedett egy időben. Itt fordult be a Nefelejcs utcába. A kép jobb szélén látszik a kanyarodó vezeték.
A Nefelejcs utca vége.
Damjanich utcai megálló. Keresztben egy 70-es trolibusz.
Innen tovább a 70-es vonalán haladt a Kossuth térig, majd onnan vissza a Lövölde térig. Következő képpel onnan folytatjuk a különálló szakaszt.
A Lövölde téri megálló után jobbra fordult.
A Rottenbiller utcán nem ment sokat, de itt volt a kezelő vonal összeágazása, ami a Damjanich utcai garázs miatt volt fontos.
Kanyar a Damjanich utcára…
…majd a távolban már kanyarodik a Bethlen Gábor utcába.
A jobb oldalon parkoló autók feleltt látszik a kezelő vezeték, amire át kellett pakolni, hogy be lehessen menni garázsba.
Akkoriban elég sok kereszteződés, összeágazás volt a garázs előtt (meg persze bent is), aminek egy része itt látszik is. Bár ez azért már egyszerűbb lett, mint amikor még aktívan használták ezt a garázst. Ha jól tudom ebben az időben már csak tartalék jármű volt, és forgalmi kocsi nem volt kiadva innen. Meg persze a jármű felújítások, nagyobb szerelések történtek itt.
A Bethlen Gábor utcai megálló. A bal oldalon parkoló ZIU vagy tartalék volt, vagy várt a Zách utcai átvitelre. A kockakőben még látszik a régi villamos vágányok helye.
Dembinszky utca kereszteződése, ahol éppen közmű felújítás zajlik. Ez miatt ment a 74-es terelve. Itt még látszik a 73, 76, 78-as troli kiálló vezetéke a kanyarban.
Bethlen Gábor téri megálló vagy István utcai megálló.
Az előbb említett kiálló vezeték összeágazása, ami elég messze volt a kanyartól.
Bethlen Gábor utca. Itt még a ’90-es években is ez az útburkolat volt a néhai villamos nyomvonalával. Ezen a szakaszon futott a 73, 76, 78 is.
Balra be a Garay utcába fordult az utolsó kanyarral. Persze az elöl álló Trabant lehet ezt kicsit megnehezítette.
A végállomás leszállóhelye egy műszakizó trolival. Ekkoriban még 3 részes lehúzórudat használtak.